Az én illúzió

ॐ Kapcsolatba léptem a bölcs lelkemmel, mely szinte végtelen darab életet leélt már, ebből fakadóan rendkívül bölcs. Megkértem vezessen engem és szóljon hozzám.

Pár óra múlva megtisztelt kedvességével és megszólalt:

A szenvedés a hamis én-tudatból ered. - szólt a Belső Hang.

Kérdem én:

Ki vagy mi az igazi én? Mi a helyes én-tudat? Szólj, óh Te bölcs hát! Epekedem válaszodra, mint sivatagban a szomjú ember az életet adó vízre. Elengedhetetlen létezésemhez, mit közölni tudsz. Légy irgalmas hozzám. Köszönöm!

Így szólt a Belső Hang:

Ahhoz, hogy megtudd ki vagy mi az igazi éned és mi a helyes én-tudat, kezdd el levetkőzni mindazt, ami nem vagy. Mit lelsz a procedúra végén, oh alsó én? Szólj hát! Alaposan tanulmányozd! Szánj rá időt bőségesen!

Mondom én:

Ne haragudj, Óh Te dicsőséges, hogy ily hamar újra hozzád fordulok. Kérésed és utasításod hálásan köszönöm! Az a helyzet, nem tudom megállapítani mi az ami nem vagyok. Honnan tudjam, hogy az aminek képzelem magam igaz vagy sem? Számomra valóságos az aminek hiszem magam, de említetted, hogy hamis az Én-tudatom és emiatt szenvedések gyötörnek. Honnan tudom valamiről, amiről azt hinné az ember igaz, hogy valójában délibáb. Mondok egy példát: Véleményed szerint, Te Bölcs én most magyar vagyok vagy sem? Mi a meglátásod?

Így szólt a Belső Hang:

Számomra nagyon kedves alsó én: olyan dolgokat keress melyek mulandóak, megváltoztathatóak, nem fixek. Ezek nem te vagy. Gondolkozz alaposan el! Van rá pár napod.

Megszólalok:

Magasztos, elgondolkodtam azon, amit kértél. Olybá tűnik minden múlandó, megváltoztatható és nem fix. Nincs semmi mi mozdulatlan. Nincs semmi mi változatlan. A mindenség olyan, mint a levegőben szálló szappanbuborékok, melyek folyton utánpótlásra lelnek. Kipukkadnak, de helyettük jön más, újabb buborék. Alapjában véve a buborékok végesek, megszületnek majd megszűnnek létezni. Távolról nézve, minden örök és folytonos körforgás. A buborékok hasonlítanak egymásra. A születésük hangja és a pukkanás hangja is azonos. Most melyik hang szól előbb: a megszűnésé vagy a születésé? Ahogy egy buborék kipukkan, egy másik bepukkan.

Így szól a Belső Hang:

Szép észrevétel. Valóban ilyen a valóság természete. És vajon azon buborékok melyek kipukkannak megszűnnek e létezni? Vagy megszületik a buborék formából egy nagyobb tér? Nem-e beleolvad a buborékban lévő belső levegő a külsőbe a buborék megszűnésekor?

Mondom én:

Olybá tűnik, igen.

Így szól a Belső Hang:

Amikor valami megszűnik létezni, átalakul mássá. Így tulajdonképpen sosem szűnik meg semmi sem létezni. Folyamatosan átalakul és mozgásban van minden. A létezés örök, folyamatosan változó. Egyszer sem ugyanaz, mint korábban. Mindig új és újabb.

Kérdem én:

Tiszteletre méltó Bölcs, most kérlek szólj a hamis én-tudatról, mely a szenvedéseket szüli! Elgondolkodtam és arra jutottam én nem fogok örökre létezni, hisz én is hasonlatos vagyok amazon szappan buborékokhoz. Van kezdetem, közepem és végem. Megjelenek majd eltűnök. Mulandó vagyok, megváltoztatható és nem fix, akárcsak a mindenség. Folyton változó. Létező és nem létező. Mássá átalakuló.

A Belső Hang így szól:

Nagyon jól látod, Számomra nagyon kedves alsó én. És most fejezzük be ott, ahol elkezdtük, akárcsak a buborékok születése és megszűnése ugyanazon hangokkal jár: Ahhoz, hogy megtudd ki vagy mi az igazi éned és mi a helyes én-tudat, kezdd el levetkőzni mindazt, ami nem vagy. Mit lelsz a procedúra végén, oh alsó én? Szólj hát! Mire jutottál?

Megszólalok:

Arra, hogy nem létezik változatlan. Az én illúzió.

A Belső Hang így szól:

Csakugyan és most légy szabad.